Emlékezzünk
Rakaczki Bence

Rakaczki Bence 8 éves korában a Miskolci Sportiskolában kezdte focista pályafutását. 
Első és utolsó csapata a Diósgyőri VTK volt, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva 
fiatal kora ellenére sikereket ért el. 

2012-ben a labdarúgó-bajnokság első osztályának utolsó négy mérkőzésén már szerepet kapott a DVTK felnőtt csapatában is. 

2012-ben, a bajnokság után leukémiát diagnosztizáltak nála. 

2013 februárjában csontvelő-átültetést kapott amely időlegesen sikeresnek bizonyult. 
A sporttársadalom és a szurkolók összefogtak gyógyulása érdekében, vért adtak és pénzt gyűjtöttek a gyógykezelésre. 

Szervezete végül mégis feladta a küzdelmet és a fiatal sportoló 

2014. január 16-án 20 éves korában elhunyt.
Bánka Kristóf

Bánka Kristóf 1982. január 8-án született. Már hatévesen igazolt focista volt, a tanulás mellett minden idejét a pályán, az edzéseken töltötte. 

Újpesten egészen kisgyermek korától az 1997/1998-as bajnokságig, majd a 2003/2004-es idényben szerepelt. 

Kristóf tagja volt annak az újpesti utánpótlás csapatnak, amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket. 

Az Újpest nevelésű, igazi lila szívű futballista ifjúsági gólkirály volt, valamint az év játékosának választották. Kristóf az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt: 2003 szeptemberében debütált és 2004-ben tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesnek. 

A fiatal játékos tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében 2006. február 5-én hunyt el.




Minden jog fenntartva - 2019 - banka-rakaczki-emlektorna.hu 

Adatvédelem

Pr cikkek

A weboldalt készítette és üzemelteti a vendeg.com